2005-ben, amikot az indiai Rajastanban az ipar hanyatlani kezdett, az akkor 14 éves Joges és szülei a Harijana állambeli Faridabadba költöztek a jobb megélhetés reményében. A család az ácsok és kőművesek kasztjába tartozik.
Joges apja rossz egészségi állapota miatt nem tudott dolgozni. Ezért a fiúra hárult a család megélhetésének biztosítása. Először egy ács segédjeként dolgozott, majd maga is ács lett. 2010-ben, 19 éves korában egy rajastani lányt vett feleségül. Boldogan éltek Joges szüleivel együtt Faridabadban. Joges szerette a feleségét, és gyakran elvitte Delhibe, a fővárosban, mely csupán 35 km-re van Faridabadtól. „A feleségem nagyon szerette a rajastani ízeket: a dal-báti-kurmat, a lál mászt. Valahányszor Delhibe mentünk, mindig megkerestük a rajastani éttermeket.”- mondta Joges.
Négy evvel ezelőtt mindkét kezét gyöngének érezte, ujjaival pedig nem érzett. 20 éves volt ekkor mindössze. A faridabadi háziorvos leprabetegséget állapított meg. A késői diagnózis miatt Joges 1. és 2. fokozatú károsodásokat szenvedett kezén és lábán, és egy évre szólóan írták elő számára a kombinált gyógyszerek szedését.
Mindez egy évvel az esküvőjük után történt. Joges felesége nem akart egy leprabeteg férjjel élni – ilyen erős a megbélyegzés a leprabetegek iránt! Joges könyörgött a fiatalasszonynak, hogy ne hagyja el, de az hajthatatlan maradt. „Nem tehetem tönkre az életemet egy ’leprás’ miatt!” – érvelt, és elvált Jogestől.
Ilyen fiatalon, és ennyi csapást! Joges könnyen depresszióba eshetett volna. De keményebb fából faragták annál, és elkezdett küzdeni. Folytatta az ácsmunkát, nyomorodott kezével havi 12 000 rúpiát is megkeresett (kb. 50 000 Ft) Közben a középső ujján egyre nőtt a seb…
Mivel rendbe szeretett volna jönni testileg is, lelkileg is, felkereste Delhiben az Egész India Orvostudományi Intézetét. Ott találkozott Pankaj Guptával, a shahdarai lepramissziós kórház vezető gyógytornászával! Pankaj ajánlotta neki a shahdarai kórházat, mint ahol meg fogják műteni Joges kezét és további segítséget nyújtanak számára.
Ebben a hónapban kerül sor a műtétre. Joges már nagyon várja! Közben kezelik a sebét is. Előreláthatóan decemberre teljesen rendbe jönnek a kezei és utána Joges fő álma, hogy megnősüljön majd. Olyan lányt szeretne elvenni, aki megérti őt. Vágyik arra, hogy egész élete rendeződjék és megszépüljön.
Ebben nyújt segítséget számára a magyar Lepramisszió által is támogatott shahdarai lepramissziós kórház Delhi mellett!
Kamal Uddin
Kamal Uddin, az egyik idei Wellesley Bailey-díjasunk, aki a leprabetegséggel való találkozását a változás erőjévé változtatta.