1986-ban Irene élete teljesen megváltozott azáltal, hogy váratlan lehetőséggel az indiai Salurba kerülhetett, hogy ápolónőnek tanuljon. Családja szegénysége ellenére elszántan élt ezzel a lehetőséggel. Egy kiemelkedő szponzoráció révén kórházi kisegítő munkásból ápolói diplomát és posztgraduális diplomát szerzett.
A hittől hajtva Irene úgy gondolja, hogy Isten vezérelte útját a Lepramisszióhoz és Salurhoz, ahol ma is a leprában szenvedőkről gondoskodik. – Története megmutatja az oktatás és a szakirányú elkötelezettség fontosságát. A nyugdíjba vonulás közeledtével Irene aggódik a lepraellátás jövője miatt. Úgy látja, hogy a fiatalabb nővérek inkább a pénzre összpontosítanak, mint a szolgáltatásra. Ennek ellenére továbbra is elkötelezett a következő generáció ösztönzése iránt, hogy folytassák ezt a fontos munkát.
Irene vallomása emlékeztet bennünket arra, hogy az oktatás és az együttérzés iránti elkötelezettség minden akadályt legyőzhet, és mélyen befolyásolhatja az életet.